Miért egy hotel a legjobb esküvői helyszín?
Az álomesküvőhöz legelőször a tematikát és a helyszínt kell átgondolni és kiválasztani, ami erősen összekapcsolódik egymással. Egy vintage típusú lakodalom nem igazán mutatna jól egy modern épületben, ahogy egy elegáns változat esetén sem a vidéki szálláshely lenne alkalmas. Egy hotel azonban minden esetben aktuális lehet, ha téli esküvő helyszínt kerestek Budapest mellett.
Hol béreljünk termet?
Ha sikerült eldönteni, hogy milyen témájú is lesz az esküvő, akkor már egy fokkal könnyebb lesz a dolgotok. Ettől függetlenül még mindig számos lehetőség közül válogathattok, viszont lesznek olyan helyszínek, amit pillanatok alatt ki tudtok lőni. Nem mindegy az sem, hogy beltérben vagy kültérben gondolkodtok, hiszen nem mindenhol van lehetőség egyikre, illetve másikra.
Azonban talán az egyik legfontosabb dolog ezzel kapcsolatban, hogy mindig időben cselekedjetek. A legtöbb hely már jóval korábban, akár egy évvel az esemény előtt is betelhet, így nem árt időben átgondolni, hogy hol is szeretnétek lagzit tartani. A hotelek szinte minden esetben jó megoldások lehetnek, hiszen a legtöbb esetében kinti és benti rendezvényről is szó lehet, ráadásul egyben megvan oldva a szállás, az étkezés és persze a terembérlés kérdése.
A legnagyobb előnye talán a kényelmessége, hiszen helyben biztosít mindent a fiatal pár és a vendégek számára. Akadnak olyan hotelek is, ahol még a cukrászati kérdés is megoldott, illetve egyes helyszíneken még a wellness részleget is ki lehet próbálni a másnapi pihenés során. Főszezonban azonban szinte lehetetlen foglalni, így próbáljatok meg a lehető legkorábban dűlőre jutni.
Téli esküvő helyszín Budapest mellett
Amennyiben romantikus lakodalomra vágytok, szóba jöhet téli esküvő helyszín Budapest mellett is. A Sziráki kastélyszállóban valódi királyi esküvőt tarthattok, hiszen az épület külsejének is megvan a maga varázsa. Remek választás azért is, hiszen itt tulajdonképpen még a fotózást is lezavarhatjátok, így nem kell ide-oda utazgatni az esemény során. Itt még egy nagyobb násznép is kényelmesen ünnepelhet.
A fővároshoz közeli épület a természetben található, így reggel madárcsicsergésre ébredhettek. Az este során pedig senkit sem zavartok majd a hatalmas bulival, ami valószínűleg hajnalig eltart majd. Közben a kastélyban minden szolgáltatásról gondoskodnak, így folyamatos az étel és az ital ellátás. Aki pedig idő előtt fárad el, annak lehetősége van korábban álomra hajtania a fejét a hotel egyik kényelmes szobájában.
Összegezve
Nemcsak nyáron szabad esküvőt tartani. Azonban bármikor is kerüljön sor rá, érdemes előre átgondolni és lefoglalni a termet. Talán az egyik legjobb választás a hotelben tartott lagzi, hiszen itt egyben megoldott a szállás, az étkezés és persze a terembérlés kérdése egyaránt.